02.25 Ma elég rosszul alakultak a dolgok, ami az evést illeti. Szinte egész nap itthon voltam, mert elmaradt egy órám az egyetemen, és pont ebédidőre értem haza, ami egyet jelent a kötelező evéssel. Csak kezdem unni, hogy nekem muszájból mindig ennem kell, vagyis nyilván senki nem nyomja le a torkomon az ételt, bár szinte úgy érzem magam. Tudom, hogyha nem ennék, és látványosan kihagynám, az étkezéseket akkor feltűnne páromnak. Már így is érzem a közelgő veszekedésvihart, mint egy időzített bomba csak arra vár, hogy mikor robban fel ismét, és hullik minden újra apró darabokra. Bár lassan a környezetemből majdnem minden embernek feltűnik, hogy valami nagyon nincsen rendben, csak neki nem, pedig együtt élünk...nem tudom eldönteni, hogy ennek most örülnöm kéne, vagy sírjak amiatt, hogy ennyire nem foglalkozik a dologgal. A tegnapi nap folyamán is egyik mozis munkatársam, mondta, hogy egyek a szünetemben, mert, hogy én sose eszek, amikor dolgozom, és ez neki is feltűnt. A szaktárs...