34

02.25

Ma elég rosszul alakultak a dolgok, ami az evést illeti. Szinte egész nap itthon voltam, mert elmaradt egy órám az egyetemen, és pont ebédidőre értem haza, ami egyet jelent a kötelező evéssel. Csak kezdem unni, hogy nekem muszájból mindig ennem kell, vagyis nyilván senki nem nyomja le a torkomon az ételt, bár szinte úgy érzem magam. Tudom, hogyha nem ennék, és látványosan kihagynám, az étkezéseket akkor feltűnne páromnak. Már így is érzem a közelgő veszekedésvihart, mint egy időzített bomba csak arra vár, hogy mikor robban fel ismét, és hullik minden újra apró darabokra. Bár lassan a környezetemből majdnem minden embernek feltűnik, hogy valami nagyon nincsen rendben, csak neki nem, pedig együtt élünk...nem tudom eldönteni, hogy ennek most örülnöm kéne, vagy sírjak amiatt, hogy ennyire nem foglalkozik a dologgal. A tegnapi nap folyamán is egyik mozis munkatársam, mondta, hogy egyek a szünetemben, mert, hogy én sose eszek, amikor dolgozom, és ez neki is feltűnt. A szaktársaimnak is kezd feltűnni az egyetemen, mindenkinek csak neki nem, akinek a legjobban kellene ismernie a világon. A minap is valami buta műsor ment a tv-ben, amiben egy anorexiás lány volt, a műsorban konkrétan elmondták a tűneteket, és egyszerűen páromnak nem esett le, nem látta a párhuzamot a tv-ben lévő lány és köztem. Tudom, hogy nekem kellene elmondanom neki, de egyszerűen képtelen vagyok rá, nagyon szeretem, őt viszont tudom, hogy nem állna mellettem, gyakorlatilag elhagyna...én pedig önző vagyok, mert képtelen lennék nélküle élni, inkább meghalok. 

 Már napok óta nem álltam a mérlegre, nem tudnám elviselni, ha többet mutatna 45 kg-nál. Ezért inkább hashajtózom, és zöld teát iszom, és megpróbálom végre kontrollálni magam, mert ideje lesz, ha végre 45 kg alá kerülök. viszont voltam nadrágot venni, és bevittem a próbafülkébe egy 36-os méretet, mert eddig az összes nadrágom 36-os volt. Egy halvány reménysugár élt bennem, hogy hátha rámjön a kisebb is a 34-es és csodák csodájára az lett jó, sőt derékban még az is kicsit bő. Az örömöm fél percig tartott, míg rájöttem, hogy a 32-es méretű nadrág már biztos nem jönne rám, de remélem minnél előbb tudok majd venni egy 32-es méretű farmert is, hiszen az már majdnem a legkisebb méret. 

 Muszáj elérnem a 42 kg-t április közepéig. Szeretnék, vékonyan elutazni Párizsban, vékony akarok lenni a képeken, és végre nem akarok szégyenkezni, amiért így nézek ki. 

Nem igazán látom a változást magamon, ugyanúgy vastag a combom, mint eddig, ugyanolyan vastag a felkarom és nem látom a kulcscsontomat kirajzolódni a vállamnál. Egyszerűen nem vagyok elég vékony, kezdem azt hinni, hogy én még ezt sem tudom jól csinálni, ahogyan semmi mást sem....

 Keményebben kell csinálnom, nem zabálhatok egyik nap a másik nap nem nem eszek, a harmadik nap meg hányok. Így nem jutok el egyről a kettőre, csak egyhelyben toporgok. 

 Idők kérdése, de én leszek a legvékonyabb a tornateremben, a munkahelyen, az ismerőseim között. Én leszek az a lány akit soha senki nem lát enni, aki minden ruhában elveszik. Meg fogom mutatni mindenkinek, hogy én is jó vagyok valamiben. Ha ehhez éheznem kell akkor éhezni fogok, és gyönyörű leszek, és könnyű mint egy tollpihe. 

Talán ha mindent jól csinálok, a bűntudat is megszűnik és helyette valami sokkal csodásabb dolog fog maradni, valami titkos sötét ragyogás , ami hihetetlen erőssé fog tenni.